Szakmai fórum mezőgazdasági gépész, géptechnikus és gépjavító szakos középiskolásoknak

Nem csökken az agrárvállalkozók gépvásárlási kedve2019-09-06

Az elmúlt évek után idén is folytatódott a mezőgazdasági termelőeszközök iránti kereslet bővülése. Az érdeklődés középpontjában egyre inkább a precíziós gazdálkodást lehetővé tévő eszközök állnak – írta a Magyar Nemzet pénteken.

 

Töretlen az agrárvilág beruházási kedve, ezt jelzik a mezőgépforgalom első félévi adatai is. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az előző évek értékesítési rekordjai után az idén is folytatódott a bővülés.

A gazdálkodók 92,6 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket, az alkatrészekre pedig több mint 25 milliárd forintot fordítottak. Az új gépek forgalma tíz, az alkatrész-értékesítés nyolc százalékkal volt nagyobb a 2018 első félévi adatainál. A legtöbb idén is az erőgépekből fogyott, ez a kategória adta a beruházások értékének 61 százalékát. Az összes eladáson belül a traktorok 36, a gabonakombájnok 15 százalékos arányt képviseltek.

Az AKI szakemberei szerint a beruházási kedv növekedése a támogatott hitelprogramok és az előnyös finanszírozási lehetőségek mellett a gazdálkodói szemléletváltásnak is köszönhető. A korábbiakkal ellentétben ugyanis ma már a legtöbben olyan gépet vesznek, amelyre tényleg szükségük van, s nem olyat, amire támogatást kaphatnak az államtól. Ezt erősítette meg a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (­Megfosz) elnöke is. – Traktorokra és kombájnokra utoljára tíz-tizenkét éve kaphattak támogatást a gazdálkodók, azóta mindenki kivárt az ilyen vásárlásokkal. Mára azonban a korábban beszerzett gépek is cserére szorulnak – mutatott rá a szakember. Majd hozzátette: a termelőeszközök elöregedtek, ezért nem érdemes várni a beruházással. Tapasztalatai szerint támogatások hiányában a legtöbben bankhitelből finanszírozzák a gépvásárlást. – Aki jól gazdálkodó, biztosan forráshoz jut a pénzintézeteken keresztül – jegyezte meg.

A legkedveltebb konstrukció a Magyar Nemzeti Bank által refinanszírozott Növekedési hitelprogram volt az elmúlt években. A hitelre vett gépek kilencven százalékát a program keretéből nyújtott finanszírozással szerezték meg a gazdálkodók. Harsányi Zsolt a jövőt tekintve is optimista, véleménye szerint az élénk érdeklődés a következő fél évben is biztosan megmarad a mezőgéppiacon. A kereslet pedig elsősorban az erő- és munkagépekre koncentrálódik majd.

Az érdeklődés megvan a korszerű, új eszközök iránt is. Egyre többen keresik a digitalizált termelést lehetővé tevő eszközöket. A Megfosz elnöke szerint az automata kormányzás ma már alapfelszereltségnek számít, kombájnt e nélkül egyetlen termelő sem vásárol. A munkaeszközöknél a szakaszvezérlés az egyre inkább elterjedt, új vetőgépet és permetezőt is csak úgy választ egy vállalkozó, ha az képes szabályozni a kijuttatott vegyszer vagy vetőmag mennyiségét és helyét. Ami pedig a tulajdonosok felkészültségét illeti, Harsányi Zsolt szerint a forgalmazók külön oktatásokat tartanak a vásárlóknak. Egy kombájn esetében például a vásárlást követően két-három napos kurzuson vehetnek részt a termelők, a tudásátadás azonban itt még nem ér véget, egy szakember aratáskor is megmutatja az eszközök használatát. Így a gazdálkodók biztosan ki tudják használni a modern technológiában rejlő előnyöket.

Azok is megtalálhatják a számításukat a hazai piacon, akik világújdonságnak számító eszközökkel szeretnék felszerelni gazdaságukat. – A mezőgépgyártók a kétévente Hannoverben megrendezett Agritech kiállításra tartogatják a legnagyobb újításaikat. Az ott bemutatott gépek azonban egyáltalán nem elérhetetlenek. Az érdeklődők akár már a vásár másnapján itthon is megrendelhetik azokat – fogalmazott az elnök. Majd megjegyezte: nagyon sok újdonság már ma használatban van Magyarországon.

Az erre a célra fenntartott gazdaságokban már a forgalmazás elindítása előtt elkezdik tesztelni azokat.