Szakmai fórum mezőgazdasági gépész, géptechnikus és gépjavító szakos középiskolásoknak

Megváltoztak a mezőőrök és hegyőrök munkafeltételei 2021-11-08

Az Agrárminisztérium (AM) megújította a mezőőrök és a hegyőrök szolgálati viszonyának szabályozását; az új jogszabály a mintegy 430 mezei őrszolgálat számára a korábbihoz képest átláthatóbban tartalmazza a képzések meghatározó előírásokat, a nyilvántartásba vételt, illetve a szolgálati jogviszony egyes szabályait – közölte a szaktárca lapunkkal.

 

A mezei őrszolgálatok tevékenysége igen jelentős a vidéki térségekben élőknek. Feladatuk a külterületi termőföldek őrzése, valamint a termőföldön lévő, illetve ahhoz tartozó termények, haszonállatok, valamint az ott található különböző vagyontárgyak védelme.

       Ezzel a tevékenységgel a települési közrend és közbiztonság védelméhez kapcsolódnak, szorosan együttműködve a rendőrséggel. Létrehozásukra a települési önkormányzatoknak van lehetősége.

       Jelenleg mintegy 430 mezei őrszolgálatban mintegy 750-en teljesítenek szolgálatot, akiknek 98 százaléka 20 ezer lakos alatti településen, ezen belül is, többségük, azaz mintegy 75 százalékuk 5 ezer lakos alatti településen működik.

       Az új rendelet 2021. november 4-én lép hatályba, amit  a Magyar Közlöny október 27-i számában tettek közzé.

Fotó: AM