Szakmai fórum mezőgazdasági gépész, géptechnikus és gépjavító szakos középiskolásoknak

mAXI-MAP: Helyspecifikus gazdálkodást támogató szoftver szolgáltatás az AXIÁL Kft.-től2020-05-12

A precíziós-helyspecifikus gazdálkodás a hatékonyabb, jövedelmezőbb és környezetkímélő gazdálkodás egyik eleme, mely egyre szélesebb körben van jelen a hazai gyakorlatban is.

 

Az AXIÁL Kft. 10 éve kínál a technológia megvalósításához mezőgazdasági GPS-eszközöket, és mára a hazai piac egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált – a CLAAS és a Fendt márkák gyári megoldásai mellett a Trimble univerzális megoldásait is kínálja a partnereinek.

A cég folyamatosan dolgozik azon is, hogy az eszközkínálat mellett minél magasabb színvonalú szolgáltatási hátteret tudjon biztosítani partnerei számára. Ennek köszönhetően került kialakításra a specialistákból álló precíziós gazdálkodási csoport és épült ki 2014. novemberében az országos RTK jelszolgáltatást biztosító mAXI-NET hálózat is. Ma, a hazai gyakorlatban az látható, hogy bár az automatikus vezérlő rendszerek – kormányautomatikák, automatikus szakaszvezérlés, sorelzárás – széleskörben elterjedtek, helyspecifikus tápanyaggazdálkodást lényegesen kevesebben folytatnak. Ennek egyik legnagyobb gátja, hogy komoly terhet ró a gazdálkodókra a precíziós gazdálkodással kapcsolatos adatok gyűjtése, térképezése, a táblán belüli heterogenitás objektív felmérése, nem utolsó sorban a tápanyag-visszapótlás szakszerű tervezése már nem táblák, hanem zónák szintjén. Ezt ellensúlyozandó vezette be az AXIÁL Kft. 2019-ben a Vantage rendszert a Trimble-lel együttműködve, mely a precíziós gazdálkodás megvalósításához szükséges eszközöket és szolgáltatásokat biztosít a gazdálkodóknak. Ennek részei az olyan innovatív megoldások, mint a Trimble Power Zone műholdas képelemzésre alapozott zónázási megoldás, vagy a hazai tudásra épülő mAXI-Hozam műholdas hozammérési és zónázási módszer, valamint a talajmintavételezéstől a laborvizsgálatokon át a kijuttatási terv készítésig a teljes folyamatot lefedő szolgáltatás.

 

maxi_map_hird-k

 

Az AXIÁL Kft. most egy újabb lépést tesz annak érdekében, hogy a precíziós -helyspecifikus gazdálkodás a gazdálkodók minél szélesebb köréhez eljusson. 2020. május 15-ével megkezdi a mAXI-MAP nevű precíziós gazdálkodási szoftver szolgáltatását. Ennek alapeleme a Térképező modul, mely a precíziós gazdálkodási adatok gyors, egyszerű térképezését teszi lehetővé, és képet ad a táblák heterogenitásáról. A Tervező modul helyspecifikus műtrágyázási tervek készítését teszi lehetővé, akár külső szaktanácsadó rendszer bevonásával is – gyorsan, egyszerűen. A Monitoring modul pedig az agronómiai döntésekhez szolgáltat fontos adatokat - a meteorológiai viszonyokról, talajnedvességről és hőmérsékletről, a növényzet vegetációs állapotáról.

Az AXIÁL Kft. azért kezdett saját szoftver fejlesztésbe és indítja el mAXI-MAP szolgáltatását, mert hisz a precíziós gazdálkodásban, és hisz abban, hogy a megfelelő háttér biztosításával bárki számára elérhetővé és megvalósíthatóvá válik.

További információ a szolgáltatásról a cég képviselőinél!

 

Szöveg és kép:
Mesterházi Péter Ákos, precíziós gazdálkodási csoportvezető, AXIÁL Kft.