Szakmai fórum mezőgazdasági gépész, géptechnikus és gépjavító szakos középiskolásoknak

„A tudásuk érték, amivel saját maguknak is értéket teremtenek”2019-05-17

Novembertől januárig tartott az Agro Napló Őszi pörgés című online játéka, amely a mezőgazdasági életpálya népszerűsítését, sokoldalúságának bemutatását tűzte ki célnak a közösségi média segítségével. Áprilisban került sor a vetélkedő különdíjas utazásaira, ahol a precíziós gazdálkodás került a fókuszba.

 

A vetélkedőhöz csatlakozott a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara is. Dr. Milics Gábor egyetemi docens, a kar oktatója Játék a játékban címmel hétről hétre kérdéseket küldött a részt vevő csapatoknak, a legjobb válaszokat adó csapat számára pedig felajánlott egy precíziós gazdálkodási tematikájú szakmai napot a mosonmagyaróvári kar patinás épületében.

Igen ám, de az első és a második helyezett között olyan kicsi volt a különbség, hogy némi gondolkodás után az a döntés született, hogy az első helyen végző AM DASzK Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma ErőVépÉszek csapata vehet részt a mosonmagyaróvári szakmai napon, a második helyet elért Megyei TSZ csapat iskolájába, a Kenderesi Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumba pedig Dr. Milics Gábor látogat el egy precíziós gazdálkodási témájú előadással. Mindkét eseményre 2019 áprilisában került sor.

„Az az érzésem, hogy többekkel fogok még találkozni az egyetemen…”

„Április 30-án látogattunk el Mosonmagyaróvárra, ahol meghallgattuk a precíziós gazdálkodásról szóló előadást Dr. Milics Gábor egyetemi docens előadásában. Utána kérdések és válaszok következtek, majd rövid kirándulás keretében ismertük meg az egyetem múltját, jelenét és jövőbeni terveit. Érdekes és szakmailag nagyon tanulságos volt a látogatás, ahol iránymutatást kaptunk a mezőgazdaság jelenéről és jövőjéről. Köszönjük szépen a lehetőséget a szervezőknek” – mondta Riczinger János, az AM DASzK Vépi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 10.C gépész osztályának szakmai tanára.

„A Vépi Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola látogatása a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán kibővített csapatlétszámmal történt. Az előadás során – ami a precíziós mezőgazdasági technológiákat érintette – a hallgatók különösen a távérzékelési eljárásokkal kapcsolatosan voltak aktívak, hiszen a középiskola is fel van már szerelve mezőgazdasági hasznosításra alkalmas drónnal” - mondja Dr. Milics Gábor. „Az érdeklődés természetesen nem csak erre a témakörre terjedt ki, hanem kicsit átfogóbban az egyetemi életre, és a továbbtanulási lehetőségekre is. A találkozót követően az az érzésem volt, hogy többekkel fogok még találkozni az egyetemen…” - tette hozzá.

 

sze-vep-img_20190429_111406

sze-vep-img_20190429_102045

sze-vep-img_20190429_110247

sze-vep-img_20190429_111844

 

Várakozáson felüli érdeklődés Kenderesen 

„Kifejezetten fontosnak érzem, hogy a kor követelményeinek megfelelő szakmai tudással rendelkező, szakemberek kerüljenek ki az iskolánk falai közül. Minden lehetőséget megragadunk, hogy tanulóinkat ennek a szakmai tudásnak birtokába kerülhessenek. Erre volt nagyon hasznos az az érdekes szakmai előadás, amelyet Dr. Milics Gábor tartott a tanulóink számára iskolánkban. Ezúton szeretnénk megköszönni az Agro Naplónak, és az előadónak a lehetőséget” – írta lapunknak Virág Dóra, a Kenderesi Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója.

„A Kenderesen tartott előadáson a várakozáson felüli létszámban jelentek meg az iskola hallgatói. Külön öröm volt számomra, hogy a hallgatók aktívak voltak, kérdéseikkel, észrevételeikkel bizonyítva a mezőgazdaság iránti elköteleződésüket. Az előadás megtartását azért is fontosnak tartottam, mert úgy gondolom, hogy a középiskolás korosztály figyelmét fel kell hívni arra, hogy a továbbtanulás milyen lehetőségeket nyújt számukra. Bár a földrajzi távolság a Széchenyi István Egyetem „agrárkarától” elég nagy, mégis minden évben van hallgatónk az Alföldről” – mondta Dr. Milics Gábor.

„Fontosnak tartom, hogy a diákok meglássák, hogy a mezőgépész szakma átalakulása miatt mennyire szükséges, hogy továbbtanuljanak. A modern agrárium a digitalizációra épül, de a gépészeti alaptudás nélkül mit sem ér az informatikai felkészültség. Aki azonban a két területet – a gépész és az informatikus tudást – ötvözni tudja, az megtalálja majd a helyét a jelen és a jövő mezőgazdasági termelésében is. Meg kell látniuk a diákoknak, hogy a tudásuk érték, amivel saját maguknak is értéket teremtenek. A generációváltás általános problematikája az agráriumban köztudott, keveset beszélünk azonban a szemléletváltásról, amit a digitalizáció követel meg. Ennek lesznek nyertesei azok a fiatalok, akik megméretik magukat ezeken az országos versenyeken, megismerik a modern agrárium kihívásait, és megtalálják az adott feladatokra a megoldásokat is. Jó volt látni az érdeklődést, jó érzéssel töltött el, hogy az oktatók milyen büszkeséggel beszéltek az iskoláról és a diákjaikról, akik ilyen szép eredményt értek el a megmérettetésen” – zárta sorait az egyetemi docens.

 

sze-kenderes-dscf7267-k

sze-kenderes-dscf7273

sze-kenderes-dscf7278

 

Köszönjük az évek óta tartó együttműködést, és jó szívvel ajánljuk a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszeripari Karának képzéseit!

www.mek.sze.hu

sze_logo_fekvo_rgb_dark_blue_bg-k